Időskori anyagi biztonságunk megteremtése egyre inkább rajtunk múlik, ezért rendkívül fontos tisztában lennünk a konstrukciók főbb jellemzőin felül például azzal is, miképp zajlik a nyugdíjbiztosítás felmondása. Ma már sajnos nem is igazán kérdéses, hogy mindenképpen szükség van valamilyen megtakarítási formára, amire a passzív éveinkben majd támaszkodhatunk. A nyugdíjak kifizetése ugyanis a mindenkori aktív dolgozók által befizetett járulékokból történik, ám a demográfiai változások és a társadalombiztosítási rendszer gyengeségeinek következtében ez a struktúra egyre nagyobb kihívásokkal néz szembe. Ez már napjainkban is problémákat okoz és gyakorlatilag borítékolható, miszerint a következő években, évtizedekben a helyzet jelentősen súlyosbodni fog.
A juttatások reálértékének csökkenése mellett pedig a nyugdíjkorhatár fokozatos kitolódására is fel kell készülni. Szerencsére erre a célra kiváló eszközök érhetők el, ám az öngondoskodási formák sokaságából is kiemelkedik a nyugdíjbiztosítás lehetősége. Kellő körültekintéssel megválasztva ugyanis hosszú távon olyan megtakarítás érhető el a segítségével, ami kiegészítésként alkalmazva garantálja a gondtalan időskori éveket. Ahhoz azonban, hogy ezt a célt elérhessük, pontosan ismernünk kell azokat a tényezőket, amelyek alapján a döntésünket meghozhatjuk.
Hogyan is működik egész pontosan egy nyugdíjbiztosítás?
Az önkéntes nyugdíjpénztár, valamint a nyugdíj-előtakarékossági számla mellett ez a konstrukció a harmadik olyan, öregségi ellátást célzó öngondoskodási forma, amelyet az állam adójóváírással támogat. Ugyanakkor több szempontból is kiemelkedik a többi ajánlat közül. Az egyik legfontosabb jellemzője, ami már a nevéből adódóan is sejthető, hogy a megtakarítási lehetőség mellett egy kockázati biztosítást is tartalmaz. Ez utóbbi a legtöbbször haláleset kapcsán jelent nagy segítséget, ám kiegészítő szolgáltatásokkal más típusú fedezeteket is köthetünk. Emellett azt is érdemes szem előtt tartanunk, hogy ez az egyetlen olyan megoldás, amire nincs hatással a későbbiekben bekövetkező esetleges nyugdíjkorhatár-emelés. Ez ugyan elsőre talán nem tűnik meghatározó jelentőségűnek, ám a következő években, évtizedben szinte garantáltan kitolódik majd ez és akkor nagy könnyebbséget jelenthet, ha idő előtt juthatunk hozzá tartalékjainkhoz. Ráadásul az adójóváírás kihasználásával hosszú távon jelentős megtakarítás érhető el, ám ezzel együtt a bizonyos tényezőkre kiemelt hangsúlyt kell fektetnünk. Ilyen például a nyugdíjbiztosítás felmondása, vagy épp a futamidő kérdése, de az is kardinális, mekkora összeget tudunk félretenni havi rendszerességgel.
Milyen szempontokat érdemes vizsgálni?
Ahhoz, hogy a választott csomag elérhesse célját, elengedhetetlen minden tekintetben megfelelnie az elvárásainknak. Ennek első lépése annak eldöntése, hogy a garantált hozamú, avagy a befektetési egységhez kötött módozat az optimálisabb-e számunkra. Előbbi gyakorlatilag rizikómentes, ám ezzel együtt alacsony hozammal kell számolnunk, míg az úgynevezett unit-linked változatokkal kimagasló eredmények is elérhetők, ám ehhez szükséges némi pénzügyi ismeret. Ezt tehát mérlegelnünk kell és nem szabad megfeledkezni arról sem, miszerint a kockázattűrő képességünk nagyon sokat nyom a latban. Ugyanakkor azt is tartsuk szem előtt, hogy a nyugdíjbiztosítás csak úgy lehet igazán hatékony, ha kihasználjuk az adójóváírásban, illetve az adómentességben rejlő lehetőségeket. Utóbbihoz legalább 10 éves futamidő szükséges, hiszen csak így mentesülünk a 15 százalékos kamatadó megfizetésétől. Azonban kalkulálni kell a befizetések mértékével, rendszerességével, valamint az is kardinális kérdés, mivel jár, ha idő előtt történik a nyugdíjbiztosítás felmondása. Jól látszik tehát, hogy ezt az elhatározást meghozni egy igen összetett folyamat, ami kellő tapasztalat és információ hiányában nem egyszerű feladat. Ugyanakkor döntésünk nagyban befolyásolja időskori anyagi biztonságunkat, ezért feltétlenül érdemes kikérnünk egy pénzügyi tanácsadó segítségét.
Miképp zajlik a nyugdíjbiztosítás felmondása?
Az időskori megtakarítások esetében egységesen elmondható, hogy azokat nem éri meg idő előtt felbontani. Bizonyos esetekben sajnos ez elkerülhetetlen, ám ezek a szituációk megfelelő tervezéssel a legtöbbször elkerülhetők. Mielőtt drasztikus lépésre szánnánk el magunkat, feltétlen vizsgáljuk meg a díjmentesítés, illetve a díjcsökkentés lehetőségét, valamint a szüneteltetés feltételeit, Ha ezek mellett is a nyugdíjbiztosítás felmondása mellett határozunk, akkor számoljunk azzal, miszerint az adójóváírást büntetőkamattal megterhelve kell majd visszafizetnünk, ráadásul ha 10 éven belül vagyunk, akkor az elért hozamot még kamatadó is terheli. Noha a mai konstrukciók esetében már a befizetéseink nagy részét akár 5 év eltelte után is visszakapjuk, azt mindenképpen tartsuk szem előtt, hogy az első 36 hónapban a fejnehéz szerkezet miatt nagyon nem szerencsés a nyugdíjbiztosítás felmondása.